Február ötödikén, pénteken elmondott évértékelő beszédében Orbán Viktor figyelmeztetett a szélsőségek veszélyeire is. A Fidesz vezetője és miniszterelnök-jelöltje a tényeknek megfelelően szólt arról, hogy a bűnözéssel kibogozhatatlanul összefonódott balliberális pártok a kormányzati hatalom birtokában milyen károkat okoztak országunknak. Ugyanakkor egy olyan szélsőségről is említés történt szónoklatában, amivel az úgynevezett politikai elit – pártállástól függetlenül – előszeretettel riogatja a közvéleményt.
Orbán szerint attól a szélsőségtől is félnünk kell, amely nem tiszteli a törvényeket, és céljai elérése érdekében elfogadható eszköznek tartja az erőszak alkalmazását. Bár a szónok nem nevezte meg, hogy konkrétan melyik pártra vagy szervezetre gondol, az utalás csakis a Jobbikra vonatkozhatott, amely a Fidesz és a kormányoldal mellett az egyetlen számottevő politikai erő Magyarországon.
Tény, hogy a Fidesz vezérének valóban van oka az aggodalomra a Jobbik miatt, mert a választásokon való sikeres szereplése megkerülhetetlen erővé teheti a nemzeti radikális pártot, amely hatékonyan kérheti számon a polgári oldal ígéreteinek teljesítését. Azt azonban csakis a valóság durva eltorzításával állíthatja Orbán, hogy a Jobbik egy olyan szélsőséges párt, amely semmibe veszi a törvényeket, és támogatóit erőszakos cselekedetekre buzdítja.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









