Egyre többet hallani a Jobbik ellen érvelő fideszesek részéről, hogy a nemzeti radikális párt tapasztalatlan, még nem bizonyított, szemben a polgári szövetséggel, amely már megmutatta: képes a magyar érdeken alapuló felelős kormányzásra. Csakhogy a Fidesz négy éves, 1998-tól 2002-ig tartó kormányzásának tényei ennek éppen az ellenkezőjét tanúsítják.
Bár a Németh-, az Antall-, a Boross- és a Horn-kormány idején folyamatosan zajlott a nemzeti vagyon elherdálása, valamint egyes volt párt- és KISZ-vezetők mértéktelen gazdagodása, Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt még csak kísérlet sem történt a nemzetgazdaságnak sokmilliárdos károkat okozó csalások, privatizációs visszaélések feltárására. Gyurcsány, Szilvásy, Bajnai, Veres és társaik gondtalanul élvezhették a nemzet kifosztásával szerzett vagyon által biztosított előjogokat, előkészítve a politikai hatalomba történő visszatérésüket.
Hasonló jóindulattal viszonyult a Fidesz által vezetett kormány a balliberális sajtóhoz, illetve médiához is. Az olyan gyűlölködő és piaci alapon életképtelen lapok, mint például a Magyar Narancs, a Hócipő vagy az Élet és Irodalom évről-évre lenyesték a maguk szeleteit a különféle állami támogatásokból. A kereskedelmi televíziók züllesztő, értékromboló tevékenységének korlátozására pedig még csak kísérletet sem tettek. Tény, hogy a Fidesz kormányzása alatt jelentős részben közpénzből fedezték a nemzeti oldal elleni uszítás költségeit.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









