1990 tavaszán megalakul az új, szabadon választott kormány Magyarországon, Antall József vezetésével. Az új kormány mezőgazdasági minisztere Dr. Gergátz Elemér, siófoki állatorvos lett. Gergátz úr a maga módján elkezdte a mezőgazdasági üzemek szétverését.
Nos, itt mindjárt meg kell jegyeznem, hogy ebben az időben Magyarországon, a mezőgazdasági üzemek 70%-a kifejezetten jól és nyereségesen működött. Hihetetlenül jó volt a gabona és a zöldségtermelés. Nem maradt el a baromfi, és a jószágnevelés sem. Elkövették azt a hatalmas hibát, amit a mai napig nem rendeztek, hogy Oroszországgal felmondtak minden kereskedelmi szerződést, mondván az oroszok nem fizetnek. Érdekes különben, hogy Oroszország bárhonnan bármit vásárolt, mindenért időben fizetett. Azt érdemes tudni, hogy Oroszország nagyon nagy piac volt, és az még ma is. Elkezdtünk a magunk módján, a nyugatnak termelni. Nyugaton ahol igen nagyok az igények, a magyar termékekre igazán nem volt szükség. A nyugati piacok első sorban, a maguk által előállított termékeket forgalmazták azért, hogy a saját parasztságukat támogassák. Ezzel szemben Magyarországon semmit sem törődve a termelőkkel, elkezdték beengedni az országba a silány minőségű nyugati árut. Elkezdtük beengedni azoknak a francia parasztoknak a termékeit, akik többször leállították a magyar hűtő kamionokat a francia utakon, hogy a szállított libamáj és más termékek ott, az út mellett romoljanak meg, majd visszafordították az egész rakományt, mondván, hogy ez nem minőségi áru.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









