Bajnai Gordon miniszterelnök egy, az MTI-nek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a választásokra készülve a kormány minden pártnak megengedi, hogy belenézzen a pénzügyekbe, kivéve a Jobbikot, amelyet nem tart demokratikus politikai erőnek. A Jobbik Magyarországért Mozgalom a törvények betartásával működő, felépítésében és belső döntéshozatalában is demokratikus párt, így természetesen nem vehettük tudomásul ezt az önkényes, diszkriminatív döntést. Annak a meggyőződésünknek is hangot adtunk, hogy a kormány tevékenységének megítéléséhez szükséges adatokat nem csupán egyes pártok, hanem valamennyi választópolgár számára hozzáférhetővé kell tenni. Mivel az Alkotmány értelmében az államfő őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ezért levélben fordultunk Sólyom Lászlóhoz, megszólalását kérve az ügyben. A Kumin Ferenc főosztályvezető által jegyzett államfői válasz felkerült a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára, az MTI pedig ennek minden lényegi elemét tartalmazó anyagot adott ki. Most azért kényszerülünk e közlemény megjelentetésére, mert a sajtó a válasz lényegi részét elhallgatva ismertette a választ. A „Sólyom László megvédte Bajnait” megfogalmazás a válasznak arra a részére utal, mely szerint a köztársasági elnök Bajnai Gordonnak a Jobbikra vonatkozó kijelentését a szabad politikai véleménynyilvánítás körébe tartozónak tekinti. Ezzel a Jobbik is egyetért, hiszen levelünkben ezt írtuk: „Természetesen egy miniszterelnöknek nem kell politikailag semlegesnek lennie, megfogalmazhat adott pártokkal kapcsolatban akár elítélő véleményt is.” Mi azt tartjuk elfogadhatatlannak, hogy személyes politikai ítéletét egy kormányfői döntésben érvényre juttassa.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!