Orbán Viktor hétfőn a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőivel folytatott megbeszélést, melyen jelen volt a Nemzeti Sportszövetség elnöke, a Diáksport Szövetség, a Sportegyesületek Országos Szövetsége, a Magyar Paraolimpiai Bizottság és az Olimpiai Bajnokok Klubjának képviselői is. Ez a hosszú lista mutatja, hogy a Fidesz a kampányban mennyire törekszik a sport fontosságának hangsúlyozására. Félő viszont, hogy azok a gondolatok amelyek elhangzottak a konzultáción, csak választások előtti szlogenek maradnak, ahogy az előző Fidesz-kormány alatt sem sikerült elérni ezen célokat. Orbán Viktor szerint a jelenlegi 0,2 százalékról 1 százalékra kell emelni a sport költségvetési támogatását. Ez az ötszörös növekedés mindenképpen kívánatos lenne a sportszektorban, mivel a sportnak komoly gazdasági ereje is van a nyilvánvalóan előnyös társadalmi hatása mellett. Legalább közel azt az összeget vissza kellene forgatni a sporttámogatás révén a sportszektorba, amivel a sport hozzájárul hazánk GDP-jéhez. A Fidesz elnöke által javasolt 1 százalék viszont azért tűnik kampányfogásnak, mert kormányzása alatt a Fidesz nem törekedett elérni ezt az összeget. Eltérő, nem egyeztetett koncepciókra utal az is, hogy Schmitt Pál, a MOB elnöke (a Fidesz volt alelnöke) a közszolgálati tévében kedd reggel is 80 milliárdos összegű sportköltségvetésről beszélt, ami nem éri el az Orbán Viktor által meghatározott 1 százalékot. A Jobbik véleménye szerint a tények ismeretének hiányára utal, hogy egymilliárd forint segélyt helyezett Orbán Viktor kilátásba látogatása kapcsán, hiszen annak sokszorosa kellene ahhoz, hogy az egyesületek és a sport számos területe túléljék a 2010-es esztendőt. Tömör-Tones Zsolt,
a Jobbik Sportkabinet elnöke
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!