A dokumentumok alább láthatóakA Strabag Demokraták Szövetsége névvel fémjelezhető politikai maffia korrupciós ügyei ellen feljelentést tett a Jobbik egyszerre két nyomozó hatóságnál, melyek – nem tudva a párhuzamosságról – abszurd módon épp egymásnak passzolták tovább (keresztbe) a kellemetlen ügyet. Az eset jó példája annak, mennyire félnek az SZDSZ-es politikusbűnözőktől még a nyomozók is. Retkes Attila SZDSZ-elnökké választása után bocsánatot kért azokért a korrupciós ügyekért, melyekben pártja az elmúlt 15 évben érintett volt. A haldokló ember őszinteségi rohamához hasonlítható elszólás alapján a Jobbik budapesti elnöke, Czeglédi János
feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál és a Budapesti Nyomozó Ügyészségnél. Azonban mindkét hatóság tovább passzolta az ügyet, ráadásul pont keresztbe, egyszerre, egymásnak! Végül az NNI Korrupció Bűnözés Elleni Osztály foglalkozott a kényes üggyel, de sajnos érdemi vizsgálat nélkül elutasította a feljelentést, bűncselekmény gyanújának hiányára hivatkozva. Még Retkes Attilát sem hallgatták ki tanúként, pedig köteles lett volna konkrét ügyeket feltárni az általa elnökölt bűnszövetséggel kapcsolatban. (Az elutasító határozat és az egymáshoz továbbküldő intézkedések dokumentumai a cikk alján találhatóak.)
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!