Murányi Levente, Szilágyi György, Kepli Lajos
Településünkön tartott előadást december 6-án a Pannóniában Szilágyi György, a Jobbik Elnöki kabinetvezetője és Murányi Levente a Jobbik alelnöke. A rendezvényen mutatkozott be hivatalosan Kepli Lajos almádi Jobbik elnök, mint Veszprém megye 2. sz. választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje.
Az almádi Jobbik eredetileg december 6-ra nem lakossági fórumot tervezett, hanem a város központjában a szökőkút mellett a téren egy kettőskeresztet szeretett volna felállítani a párt hagyományainak megfelelően, ezzel is felhívva az arra járók figyelmét a közeledő ünnep valódi keresztény értelmére. Az Önkormányzat azonban ezt a kezdeményezést még csírájában elfojtotta. (Persze nem is vártunk tőlük mást...)
Mivel a Jobbik a rend pártja, nem állítottuk fel a kersztet az önkormányzati területfoglalási engedély hiányában, hanem egy lakossági fórum megtartása mellett döntöttünk.
A rendezvény miatt rendőrségi egyeztetésen is részt vettünk. Balatonalmádiban azonban az országos átlagnál jobb fogadtatásban részesültünk a rendőrség köreiben. A rendőri vezetéssel jó kapcsolatot sikerült kiépítenünk. A fórum biztosítására nem vonultattak fel sem rohamrendőröket sem provokátorokat. Nem igazoltatták a rendezvényre érkezőket, munkájukat példamutató módon végezték. Köszönet érte a Balatonalmádi Rendőrkapitányságnak!
Előadóinkon kívül rendezvényünk vendége volt az Új Magyar Gárda Mozgalom Veszprém megyei "Vérbulcsú fiai" századának néhány tagja is. Gárda egyenruha azonban csak vállfán volt jelen, a kormány által hozott új, a gárda egyenruhát betiltó jogszabály miatt.
A "Farkasok" nemzeti rockzenekar szolgáltatott élőzenét a fórum előtt és után a szép számban (kb. 150 fő) megjelent közönségnek.
A rendezvény filmvetítéssel indult, majd Szilágyi György beszélt a napi politikai aktualitásokról, illetve a Jobbik programjának főbb elemeiről: megtudhatták a jelenlévők, hogy van megvalósítható programja a Jobbiknak a cigánybűnözés felszámolásán túl az ország felemelésére, megvédésére és a nemzettudatunk visszaadására.
Bemutatkozott Kepli Lajos országgyűlési képviselőjelöltünk is, aki a helyi lakosok, vállalkozók és nem pedig a multik és a külföldi nagytőke szolgálatában kíván állni. Fel fog lépni többek között az esztelen beruházások ellen (pl. repülőtér). Kepli Lajos az egyik elsődleges feladatának tartja - a Jobbik környezetvédelmi kabinetének elnökeként - a Balatonnak és az élővilágának védelmezését többek között új, szigorú törvények megalkotásával, és betartatásával, a tó lerablásának megállításával, stb. "A Balatont újra hozzáférhetővé kell tenni, gátolni kell minden olyan beruházást, amely a tópart elzárását vonja maga után. Környezetbarát ipar alapjait kell megteremteni Balatonfűzfőn, mely a helyieknek munkalehetőséget biztosít" - mondta. Január 16-án lesz kihirdetve az "Ébredj Balaton" című program (a központi programmal egyidőben), melyből mindenki számára világosan kiderül, hogy Kepli Lajos és a Jobbik milyen értékrend és irányvonal mentén kíván politizálni régiónk érdekében.
Harmadik előadónk Murányi Levente ('56-os elítélt) volt, aki azon a bizonyos sajóbábonyi fórumon is részt vett, amelyet felhergelt, baltákkal, lapátokkal, botokkal felfegyverkezett cigányok zavartak meg. (A sajóbábonyi fórumot követően hozták meg a gárda egyenruha betiltásáról szóló jogszabályt.)
A rendezvényt követően a résztvevők egy része átvonult a városi kettőskereszthez gyertyát gyújtni.
Hamarosan a rendezvényről készült videófelvétel is elérhető lesz.
Fórumunkról a Napló korrekt cikket közölt, mely az alábbi linkre kattintva olvasható:
Kapcsolódó:
A Napló cikke rólunk
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!