Pest megye eljutott az agónia legvégső stádiumába. A fideszes vezetés az ingatlanvagyon pánikszerű kiárusításával próbál időt nyerni és bízik abban, az utolsó pillanatban megjön a segítség.
Több korábbi írásunk is beszámolt már a legnagyobb megyénkben uralkodó siralmas állapotokról. Legújabb elemzésünk célja az volt, hogy kiderítsük, javult-e valamit a helyzet. Sajnos semmi sem változott.
Oktatás megyei módra
Sőt. Az elmúlt két hónapban több középiskolában kikapcsolták a gázt, ami a vakáció ideje alatt még nem túl feltűnő, de őszre biztosan kétségessé teszi majd az oktatást. Varga Zoltán jobbikos közgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes szerint ez a probléma nem fog megoldódni, hiszen a megye képtelen az elmaradásait rendezni, gyakorlatilag egyre nagyobb a lejárt tartozásai aránya – június elején elérte a négy milliárd forintot – és további hat milliárd forintnyi hiánnyal küszködik. Április – május folyamán pedig két intézményt is megszüntetett, a kistarcsai Flór Ferenc Egészségügyi Szakközépiskolát és Gimnáziumot fizikailag is, és megszűnt Szentendrén a Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola önállósága is, amit Varga szerint így mindössze egyetlen lépés választ el a teljes felszámolástól.
Megint a Hungast
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!








